Overview
1.Már a harmadik napja üldözöm azt a valamit, ami kiirtotta a Caldwell családot. Csúnya eset volt. Sajnálatos módon az én feladatom volt a helyszínen nyomokat keresni. A falumban én vagyok az egyetlen vadász. Hajnal volt amikor értem küldettek. Hallottunk már hasonló szörnyűségekről, és mivel Creekwater egy csendes kis falu, egyből ki is zárták a rabló gyilkosságot.– Uram jöjjön kérem! Siessen! Valami szörnyű dolog történt Bill-el és a családjával. -a küldönc olyan gyorsan hadarta el a mondanivalóját, hogy kiszáradt a torka. Nyelt egyet. -Szét tépték őket! – Adj egy percet! -válaszoltam.Kikeltem az ágyból, megdörzsöltem a szememet, majd magam elé révedtem. – Menj előre, ott találkozunk! Össze kell még szednem a holmimat.– De kérem siessen, borzalom történt. -kiabált a fiú.– Nyugalom, Billék nem mennek már sehova, tíz perc és indulok.A tornác padlója megreccsent, majd lépteket hallottam távolodni. A küldönc elindult.Ismét megdörzsöltem a szemem, ásítottam egyet és elkezdtem felöltözni. Szerencsére a ruháim ott voltak kéznél. Gondolkodtam, ha egy dögöt kell üldöznöm akkor az a Stillwater-i mocsárba vagy Lawson-i kihalt kóter környékére bújt. Sajnálatos módon mind a kettő itt van tőlünk nem messze. Creekwater az egyetlen, 20 mérföldes körzetben az utolsó olyan város ahol még nem ütötte fel a fejét a gonosz. Eddig.Mokaszint húztam, jobban tudok benne közlekedni a lápos iszapos talajon mintha egy csizma lenne rajtam. Felvettem a medve bőr hosszú kabátomat és a táskámat átvetettem a vállamon. Kiléptem a nappaliba, közben rágyújtottam a pipámra. Az egyik szekrényből kivettem a pisztoly táskámat és a régi cimborámat a 45-ös Coltot. Felcsatoltam, majd a másik szekrényből a puskámat vettem ki. A Caldwell farm körülbelül fél óra járásra volt tőlem, ezért gyalog indultam el. Nem volt kedvem a nyergeléssel foglalkozni, aztán a mocsárba nem is vettem volna hasznát a lovamnak. Ha egyáltalán arra kell mennem. Hamarabb odaértem a farmra mint ahogy terveztem. Csak egy mezőn kellett keresztül vágnom, már a távolból láttam a lámpások fényét. Sokan voltak a ház körül. Bámészkodók. Amikor megláttak, szinte alig néztek rám. Mintha egy koldust vagy egy leprást láttak volna. Kivonult a seriff és a helyettese is. – Na végre itt vagy vadász! -szólt hozzám a seriff, majd kezet nyújtott.– Jöttem ahogy tudtam, az egész család oda lett? -tettem fel a kérdést.– Az egész -jött a válasz, majd rágyújtott egy cigarettára. -Nem csak a család, de még a jószágokat is lemészárolták. Gyere be nézz körül, ha van hozzá gusztusod.Az ajtó és a tornác felé mutatott. Azok már vészjóslóan romokban álltak. Az ajtó keretestül beszakadt és karmolás nyomok tátongtak körülötte. A régi deszkák amik még egyben voltak, megreccsentek a lábaink alatt. Ami bent fogadott, arra nincsenek szavak. A ház belső tere úgy nézett ki mint egy csatatér. Minden összetörve, felborogatva egyértelműen dulakodás nyomait mutatva. De ezen felül ott volt az a förtelmes bűz is, amit sajnos jól ismerek. Tetemek.Eztán megpillantottam egy hatalmas kupacban az egész családot, vagyis azt ami maradt belőlük. Némán meredtem magam elé. Láttam már ronda dolgokat. De ez egészen más volt. Ott volt maga Bill, akinek nem volt meg a feje és az egyik keze. A másikban még ott volt a sörétes puska, amivel próbálta menteni a családját. A feleségét, Lindát valami istentelen erővel kettőbe szakították. Minden csupa vér és belsőség volt. Ahogy közelebb léptem, megláttam a két gyereket. Ők sem menekültek meg. -Szerinted? Hozzánk is elért az, ami Stillwatert-t meg Lawson-t? -kérdezte a seriff-Annyi szent hogy, ezt nem ember tette. De nem is egy vadállat, hogy táplálkozzon. -levettem a kalapomat, megvakartam a fejemet. -Eleget láttam, menjünk ki. Ott is körbe nézek -szóltam oda a seriffnek, aki némán biccentett és követett.Odakint kezdett hajnalodni. Körülnéztem a farmon, nyomokat keresve. Egy kibelezett tehénen és egy megcsonkított lovon kívül, amit a seriff egyik helyettese lőtt le, megkímélve az állatot a szenvedéstől, nem találtam semmi szokatlant. Ami kétségbe ejtett. Reménykedtem valamiben, amire rátudom bizonyítani a gyilkosságot. Tisztában voltam vele mi tette, de saját magamnak tagadtam. Már majdnem befejeztem a nyomkeresést, amikor megpillantottam egy kis ösvényt a kukoricásban, frissen volt kitaposva. Pont akkora hogy egy ember elférjen rajta. Letérdeltem, hogy jobban megnézzem a nyomokat. Előző este szakadt az eső, így a föld még nyirkos volt. Jól kivehetőek voltak a lábnyomok. Két pár. Egy férfi és egy női. Össze vissza, alig bírtak egyenesen haladni. Hasonlított egy részeg ember botorkálásához. Feltápászkodtam, letöröltem a térdem. A táskámból kivettem az iránytűmet. Keletre mutatott. A stillwateri láp irányába. Legalább annyival beljebb vagyok, hogy merre induljak.-A gyilkosok a láp felé tartanak. -kiáltottam oda a seriffnek.-Utánuk eredsz? -jött a kérdés.-Azért vagyok itt nemde? Ha egy héten belül nem kerülök elő, ne küldj utánam senkit! Tudjuk, hogy veszélyes manapság arra. A seriff odalépett hozzám, nem akart kiabálni.– Ha nem muszáj ne keveredj bajba. Mentsd az irhád, ha mód van rá. Billéknek már nem számít a bosszú.-Nem a bosszú miatt csinálom ezt, seriff. -miközben válaszoltam felvettem a puskámat és a hónom alá csaptam. -Ez a dolgom, ha most nem próbálok meg mindent, talán legközelebb a Te családod lesz a következő.-Figyelj ide öreg barátom! -megmarkolta az alkaromat és magához húzott, hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját. -Jobb ha tudod, pár hete jártak erre más vadászok is. Nem azok a jámbor, becsületes fajták mint te. Átutaztak, mentek szerencsét próbálni. Odakint csak magadra számíthatsz. Ha beléjük botlasz, nem fognak kesztyűs kézzel bánni veled. Főleg nem akkor, ha a trófeájukat védik.Elengedte a kezemet, megveregette a vállamat. Nem válaszoltam semmit, bólintottam. Erre nem kellett mondani semmit. Igaza van, teljes mértékben. Intettem egyet a helyettesének, majd ráléptem arra az ösvényre amit azok a pokoli teremtmények hagytak.-Folytatása következik-
Első fejezet
Hunt:Showdown lore bővítmény, ami a fejemből pattant ki.